Két pasi meg egy kicsi
NAVIGATION
 
REGISTRATION
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
TIME
 
TALKING
 
 
 
VISITING-STATISTICS
Indulás: 2009-03-30
 
Jane Lynch

JANE LYNCH

Teljes név: Jane Lynch

 

Született: 1960. július 14-én Dolton-ban (Illinois, USA)

 

Magánélete: Gyerekkorában Dolton-ban élt, Illinois Állami Egyetemen szerezte meg az főiskolai diplomáját, később pedig Cornell Egyetemen (Ithaca-ban található New York államban) megszerezte az MFA-t (hasonló a doktori képesítéshez). Egy húron című filmben, valóban ő énekel és gitározik, a szerep kedvéért órákat vett.  Sok reklámban szerepel, általában hivatali szakértőként működik ezekben. Legtöbb filmjében, sorozatában, száraz humorral rendelkező nemtörődöm személyt játszik (két pasi meg egy kicsiben is ilyen), és nemcsak színészkedik, ő rendezte és írta például az Oh sister, my sister díjnyertes darabot. Nagyon okos, ez meg is látszik rajta, ezáltal sokszor alakít dokit. 2010-ben feleségül vette barátnőjét Lara-t, együtt nevelik Lara gyerekét

 

Érdekességek:

1. Fél a liftektől, utálja. Ha teheti, inkább lépcsőzik.

2. Egyik fülére teljesen siket

3. Harmincegy évesen vallotta be szüleinek, hogy leszbikus, mert szégyellte, nem akarta elismerni másságát, könnyebb és egyszerűbb életet akart, de rájött, hogy ő így boldog.

4. Nagy rajongója Olivia Newton-John-nak (Grease).

 

 

Filmtartalom leírásának forrása:

 

 

 
LINKAJÁNLÓ/ELITES

 
DESIGN BY

 
MÁS OLDALAIM

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG